Juhászlegényből lett az ország egyik legismertebb kertésze: László Szilárd ma ezreket lát el tanácsaival

De arra talán ő sem gondolt, hogy éppen ennyire messzire ér: hogy szülőföldjét maga mögött hagyva a magyar alföldön lel új otthonra, lehetőségre, és ott, a Kecskeméthez közeli tanyavilágban hivatására is. Rengeteg próbatétellel, tanítással, kemény munkával kellett szembenéznie, de a költözés után kicsivel már facsemetéket tanulmányozhatott Míg József kertész oldalán. 

„Egyszerű munkásemberként érkeztem ide 2016 márciusában. Azóta is a Míg Kertészetben dolgozom, immár 9 éve. A főnököm meglátta bennem a tehetséget. Hitte, hogy többre vagyok hivatott a lapátolásnál, ezért tanítani kezdett. Most meg már együtt fejlődünk. Ha lehet beszélni ranglétráról, akkor mondhatni, végigmeneteltem jó néhány fokán”.

A konyhaablakot nézi, ahonnan éppen rálátni a hosszan elterülő, többhektáros kertészetre. Odaát virágba borult fák, fóliasátor, tüsténkedő emberek. A szél tépázza a friss hajtásokat. Áprilisban szeles és csípős az alföldi időjárás. Nincsenek dombok, nincsenek fák, amelyek megóvhatnák az élettereket. Ameddig a szem ellát, minden csupa homok.

Szilárd elmosolyodik. A magyar alföldön ez nem szokatlan, de nekünk, három erdélyinek egy kicsit mindig is hiányérzetünk lesz, ha feltámad a szél. Kényszeredetten felkacagunk, most megengedhetjük magunknak az összekapcsolódást, mert nemcsak munka zajlik közöttünk, a konyhaasztalnál ezúttal gyerekkori barátokként ülünk, és úgy beszélünk otthonról, itthonról, emlékekről és kitörésekről, hogy gondolatban folyton hazatérünk: Nyárádköszvényest látunk a lelki szemeink előtt. Nyárádillatot érzünk, szinte halljuk is a morajlását.

Hát még akkor, amikor Szilárd az előszobában gyökerező csemegeszőlőket mutogatja. Minden szőlőtő egy kicsi edényben, kókuszhéj-reszelékben, melegítővel ellátva. A földjükben hőmérő, a „sebeik”, azaz elvágott részeik viasszal borítva, hogy ki ne száradjanak. Szakértelemről árulkodik a helyiség és a szakértelem mellett egy kicsit a szülőföldről is.

Szilárd ugyanis a házat saját kezűleg újította fel, régi, omladozó tanya volt itt valamikor, de ennek jelét sem látni. Az előszobát lambériával burkolta, falain szarvasagancs trófeák, akárcsak otthon, a szülői házban, a nagyszülők idejében. Maga köré teremtette a szülőföldjét, a kerítésébe tulipánt és galambokat faragott, a székelykapuja most készül, és a kertben nődögél már az otthonról hozott vajasalma- és körtefa oltvány. Juliska néni és Sanyi bácsi fái, a gyerekkor ízei. Korondi pálinkáspoharak, korondi váza a konyhában. És a tarisznyájában: székelyföldi józan paraszti ész, korondi kofaság. Magával hozta az örökségét.

De, mint mondja, azon sosem töprengett, hogy a nehéz gyerekkor nehéz felnőttkort eredményezhet.

„Nálam sokkal rosszabb helyzetben is nőttek fel gyerekek, és felnőttként meneteltek előre, nem engedték, hogy megtörje őket a szomorúság. Hogy nekem is voltak nehéz napjaim, azt nem tagadhatom. De sosem tudnám azt mondani, hogy rossz gyerekkorom lett volna azért, mert egyszerű munkáscsaládba születtem, és volt, amikor kapálnom kellett reggelente, napközben meg dolgozni, mert ebből csak tanultam. Sokkal nagyobb felelősségtudatot és munkaszeretetet nevelt belém”.

Egyszerű emberből is lehet véleményvezér kertész

Szilárd a gyerekkorát mondhatni a természetben töltötte, hiszen a székelyföldi kicsi Nyárádköszvényesen elegendő volt kilépnie az ajtón és máris gyümölcsfák között találta magát. Minden háztáj zöldségeskerttel rendelkezett, és a porták előtt termő dió-, akác-, szőlő- és eperfák nőttek.

„Nem volt kérdés, hogy kertészek leszünk-e, hiszen ez átlagos munka otthon, egy kicsit mindenki kertész. De én ezt az alaptudást továbbfejlesztettem”. Nem hallatszik hencegés a hangjában, ez színtiszta magabiztosság, mert olyan tudásra tett szert, ami olykor relevánsabb, mint a diplomás szakembereké. Hogy is lehetne kevesebb, amikor benne él a kertészetben, a gyümölcsfa az élete, a mindene?

A Míg Kertészetben jelenleg csoportvezetői feladatokat lát el, illetve a 20 hektár gyümölcsös termésének 70 százalékát jómaga értékesíti a piacon a csapat egyik legeredményesebb értékesítőjeként. De szeretet nélkül ez nem így lenne, szabadkozik, mert ezt a munkát bizony szeretni kell. Nem elegendő a szaktudás, itt a kertésznek mínusz fokokban, szélben és kánikulában is kint kell lennie. Ásnia, oltania, metszenie, vegyszereznie kell. Közben ott a közösségi média, ahol önkéntesen ugyan, de rengeteg hobbikertésznek segít. Kérdések záporoznak szinte naponta, azokat igyekszik megválaszolni, és a visszajelzések alapján eredményesek a tanácsai.

A termés legnagyobb ellensége a fagy – ami áprilisban sem szégyell beköszönni

A kertészetben faiskolát is nevelnek, jelenleg 100 ezres az iskolájuk, de idén már 140 ezrest szeretnének. A fácskák nevelése, gondozása, ültetése mind kétkezi munka, amiből Szilárd jócskán kiveszi a részét. Sok a dolog, mert a csemete nem siet. Tudja, hogy mikor kell sarjadni, nem sürgeti az időt. Két éven át nevelkedik a faiskolában, mire végre eladhatják. Közben szemezni kell, oltani, fagytól és kártevőktől védeni, bekeríteni, hogy a vadállatok ne dézsmálják meg. Két éven át folyamatosan gondozni. Ezért is van értéke a fának – néz körül már a kertészetben, a végtelennek tűnő fák között Szilárd. Néhány lépésre lakik a munkahelyétől, gyakran időzik a facsemeték között, így nekünk is megmutatja.

Egy virág után nyúl. A sóhajából hallani, hogy nagy a baj: elfagyott a termés, a mínusz 9 fokkal senki sem tudott megharcolni, hiába tüzeltek, hiába működtek a szélgépek, ezek a fák nem sok gyümölcsöt hoznak a szezonban. Elmorzsolja a virágot, látni a kicsi cseresznyét, ami ahelyett, hogy élettel telin zöldellene, barna, fekete.

Ez a hivatással jár. A rengeteg kár és aggódás. Tavasszal főként a fagy elleni védekezés nehezíti meg a dolgukat, gyakran előfordul, hogy áprilisban elveszítik a termés nagy részét. És ha a kertész nem elég tudatos, akkor a folyamatos körforgásban hibát hibára halmozhat. Nagy felelősség ez a munka, mintha egy műtőorvos teendőit írná le, úgy mondja, hogy mekkora kihívás a szemzéssel való szaporítás.

„Nincs is annál szebb, mint amikor tavasszal elkezdenek kibújni a kicsi szemek. Majdnem fél évet kell várni rájuk, és lesni, hogy lesz-e a munkánkból valami. Szemzéskor egy kisujjnyi vastagságú vad bokor tövébe, egy 10 centiméteres részbe egy aprócska nemes rügyet helyezünk. Speciális technikával. Az a kicsi, nemes rügy kétméteres fává nő. De egy apró porszem vagy verejtékcsepp sem kerülhet a sebbe, mert akkor nem fogan meg. Ha sikerrel járunk, később, amikor levágjuk a sok felesleges ágat, a kicsi rügy hirtelen minden tápanyagot megkap és kirobban, hatalmasra nő. A szemzőn múlik, hogy a 100 ezer szemzett ágból mennyi nő fává. És persze a fagyon”.

„Az egyik legfontosabb dolog, amit az öregektől kaptunk az a munkához való viszonyulás”

A teljes gyümölcsös karbantartása, metszése, locsolása is mind a kertész feladata, nincs megállás, a hatalmas területet kaszálni kell, gyomirtózni, permetezni, növényvédő szerekkel ellátni.

„Bölcs mondása az öregeknek, hogy sokáig kint kell aludnia a gyümölcsnek, míg végül eladhatóvá válik. És ha nem is fagy el, bármikor jöhet egy jégkár. A cseresznye például, szétrepedhet, ha érési idő közeledtével nagy esőket fog ki. És ha még ezt is sikerül megúszni, a piacon nagyon szemfülesnek kell lenni ahhoz, hogy jó áron értékesíthessük a gyümölcsöt”.

Csípős a szél, összedörzsöli a tenyereit, neki ez a vérében van, a jó kereskedői hajlamot örökölte.

De a modern világban mindenki a kényelmet keresi. „Sokak szerint az a modern mezőgazdaság, hogy ülünk egy légkondicionált, drága traktorban és egész nap jól elvagyunk benne a mezőn. Pedig rengeteg munkával jár. Az öregeknek megvolt még az a józan paraszti eszük, amit mi egyre kevésbé alkalmazunk. Ma már mindent a tudományra alapozunk, és ez fontos, szükség van erre, de csak a józan paraszti ésszel együtt működhet a tudás. Elmélet a tapasztalattal. És munkaszeretettel”.

Mégis mindenki gépesíteni akar, és a lehető legegyszerűbb munkával a legnagyobb termést hozni. Ez nem helyénvaló. A régi emberek még kijártak a gyümölcsösbe, segítséget hívtak maguk mellé, levezényelték a munkafolyamatot, kezükbe vették az eszközöket, szemrevételezték a termést. A kezüket és az eszüket használták, közben óvatosan értek a gyümölcshöz. De a gép nem óvatos, az nem tud megfigyelni.

„Kilenc év alatt sok gyümölcsfajtát megismertem, tudom, hogy mikor mire kell figyelni. Haladni kell a fejlődéssel, de csak a modern tudásra alapozni vétek, ahogyan a régivel maradni is. A siker kulcsa az, ha ezt a kettőt egyensúlyban tartjuk”.

Egyszerűen mondja el, és mindenki érti

Mostanság hatalmas az érdeklődés a kertészet iránt, mindenki ültet, amit ér. Datolyaszilvától kezdve indiánbanánig mindent. Szilárd a maga székelyföldi, egyszerű stílusával tört be a köztudatba. TikTokon 30 ezren követik, sok magyarországi és határon túli magyar ember, vidékiek és panellakók egyaránt, akik naponta kérik a tanácsát. Szeretik, mert végre szakszavaktól mentes, egyszerű felvilágosítást kapnak, így megértheti a kertészkedést az is, aki soha nem gyakorolta.

„Volt, hogy a nagybani piacon kongresszust tartottam az eladóknak. Kérdeztek, én meg válaszoltam, körém gyűltek, úgy hallgattak, de olyan is előfordult már, hogy az egyik nyílt napunkra Szlovákiából érkezett egy idős házaspár csak azért, hogy segítsek nekik csemegeszőlőt választani” – lelkendezik, de legnagyobb büszkesége mégis az, hogy otthon, Nyárádköszvényesen is tanultak a példájából, és többen a videói alapján vágtak bele idén a kertészkedésbe.

A Kárpát-medencének nem kéne szűkölködnie, mégis külföldről hozzuk a gyümölcsöt

A hőmérséklet Erdélyben és az Alföldön ma már szinte egyforma, a mínusz kilenc ott is, itt is ugyanaz. De a föld az egészen más. „Nyárádmentét az Isten a gyümölcsfának teremtette. Ahol a pityóka megterem, ott minden megterem”. Mégis kevesen mernek belevágni a gyümölcstermesztésbe.

„Pedig itt, Kecskeméten homokos talajban termelnek, és még úgy is van értelme. Tonna számra. Akkor otthon, a jó földben miért ne lenne?” – teszi hozzá halkan, inkább magának. A gondolat mégis ott marad a levegőben. Ha a román piacosok képesek Magyarországra utazni, hogy felvásárolják a gyümölcsöt és azt a hazai piacaikon eladják, akkor a gyümölcstermesztésnek Erdélyben is lehetne értelme. Sokkal közelebbről is beszerezhetnék a portékát. Méghozzá a hazait. Bonyolult a gyümölcstermesztés, ez igaz, de csak figyelni kell és a természettel együtt létezni, alkalomadtán egy lépéssel megelőzni, és máris nyerhet belőle a gazda.

A gyümölcstermesztés alapszabályai a következetességen alapulnak: a gyökeret ne ültessük se túl mélyre, se túl magasra. A növényvédelem, a metszés – ezek a sarokkövek. Aki erre a háromra figyel, már sokat nyer, mondja.

„Ha hangya mászik a fára, nem baj. De ha tetvesedik vagy atkásodik, permetezni kell. Gomba esetén ugyancsak vegyszereket kell alkalmazni, de még jóval azelőtt, hogy fogyasztani kezdenénk. A házilag nevelgetett gyümölcs megtanít türelmesnek lenni”.

És ez még csak az alma. Az a gyümölcs, amit, ha külföldről hoznak, legalább huszonháromszor permeteznek, mire az áruházak polcaira kerül. Az ötödik leggyakrabban fogyasztott gyümölcs a világon. De a külföldről érkező hiába szép, nem tudja elmondani, hogy hogyan nőtt. A helyi viszont igen. Csak kérdezni kell a kertészt.

Azonban egyelőre inkább Dél-Afrikából, Peruból, Indiából hozzuk be a gyümölcsöt, és senki nem tudja, milyen szerekkel permetezik. Náluk nincs EU-s szabályozás. Olcsóbb, igen. Csak közben az egészségünkkel fizetjük meg az árát.

„A saját kertbe elég lenne egy szőlőtő vagy egy almafa. A szőlőt még tárolni is lehet. Kései fajtáknál vágjuk meg hosszabban a hajtást, állítsuk mézes vízbe – még karácsonykor is ehetünk belőle. Sokkal jobb, mint a namíbiai. Vannak olyan fajták, amiket 3-4 permetezéssel meg lehet védeni. Bio irány is lenne, ha akarnánk.”

A piacon sem könnyebb. A szépet, a tökéletes termést keresik, a magyar sokszor hoppon marad. Éppen ezért értékesít maga. A többiekkel együtt szed, kilóz, pakol, és a portékát mind eladja. Esőben még többet szed, hogy legyen holnapra is. Akkorra, amikor más árusok feltehetőleg kevesebbel érkeznek. A nagybani piac – mondja – „a gyümölcstermesztők Wall Streetje”. Ott tanulja meg az ember, mit jelent az, hogy vág valakinek az esze. A gyümölcs csak akkor adható el, ha jó: hamvas a szilva, száras a cseresznye, nem zöld, nem puha. A minőségen áll vagy bukik minden.

Ismét a konyhában ülünk. Házi tojást és szalonnát kér Sárikától. Nem engednek el anélkül, hogy felpakolnának.

Juhászlegényként sokszor járt a határban, szőlősök között. A nova szőlő felkúszott a fákra, azt csemegézte, amit az állatok nem értek el. Akkor még nem sejtette, hogy egyszer ebből él majd. Most, hogy már közismert kertész, minden vágya egy szőlészetet létrehozni, csemegeszőlővel foglalkozni. És ahogy elnézem, álma éppen valósággá válik. A kertjében épül már a fóliasátor. Ez az ember akkor is hazai marad, ha már évtizedek óta itteni. Mint a szőlőinda, úgy tör felfele.

– Fotók: László Anita –